Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az első mérkőzésünk Jakabszálláson

2008.12.05

A mérkőzés a tavalyi bajnokság  12. fordulójának visszavágója volt. Igaz, hogy a bajnokság megkezdése előtt már játszottunk egymás ellen edzőmérkőzést, de az nem igazán volt mérvadó, hiszen elég tartalékosan álltunk fel.

 

A mostani találkozóra azonban - még ha nem is volt itt mindenki -, jóval jobb felállásban sikerült kiállni, aminek meg is lett a gyümölcse.

A kezdőcsapatunk ez alapján a következő volt:

Nadrai Laci - Tóth Sanyi, Kanyó Jani - Szakállas Gabi, Suciu Viorel

csere: Vata Zsolt

 


 

A mérkőzés úgy kezdődött számunkra, mint egy álom, nem telt el 20 másodperc és az ellenfél kapujában fickándozott a labda. A góllövő a csapatunkhoz kisebb szünet után visszatérő Suciu Viorel volt.

A gól után is mi támadtunk, de valamilyen úton-módon nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan azt vártuk és elég sokáig tartott, míg újra gólt szereztünk. A második gól is Vio nevéhez fűződik, bár ez nem volt olyan szép, mint az első.

Nem sokkal később egy kiállítás borzolta a kedélyeinket, Kanyó Janit állította ki - jogosan - a bíró. Szerencsénkre az emberhátrányos szituáció nem okozott gondot és megúsztuk a dolgot kapott gól nélkül.

És ha már visszatért a pályára, szinte egyből gólt is szerzett Jani, amivel már 3 volt az előny ide.

Hogy aztán mégse legyen tökéletes a félidőnk az ellenfelünk is szerzett egy gólt, így 3-1-gyel fordultunk a második játékrészre.


 A második félidőre aztán elég rendesen összekaptuk magunkat, gyorsan szereztünk 3 gólt /Vio, Tóth Sanyi, Kanyó Jani sorrendben/, ami alapján gyorsan el is dőlt a mérkőzés.

Ezt követően még Szaki is rúgott két gólt, majd ismét Vio következett két góllal. A második félidőben az ellenfelünknek is több helyzete volt, de sehogy nem sikerült gólt szerezniük, minden próbálkozásuk kudarcba fulladt.

Ennek is köszönhető, hogy a tavalyi évhez képest sokkal simábban kezdtük a bajnokságot, ismételten nincs akadálya annak, hogy bajnoki címet szerezzünk.

 

1-10

góllövők: Suciu Viorel (5), Szakállas Gábor (2), Kanyó János (2), Tóth Sándor

 

 

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2017 >>

Statisztika

Online: 3
Összes: 103757
Hónap: 2594
Nap: 100