Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nemcsak az eső hullott a pályákon, hanem a gólok is

2008.09.15

Ha írnék naplót az életemről, akkor 2008. szeptember 15-i dátumnál a következővel kezdtem volna gondolataimat:

"Csak esett, esett és esett..."

S tényleg, az egész nap - néhány percet, esetleg egy órát szünetelő - hulló eső nem tett jót senki hangulatának, de ettől eltekintve bizakodva nézett mindenki a délután elé, hiszen újabb forduló következett a bajnokságban.

A két találkozót hozó délután érdekesége volt, hogy az első olyan fordulót rendeztük meg, ahol két pályán zajlottak a mérkőzések, igaz nem egy időben, ám erről később.

Az első találkozón a Jakabszállás csapatával mértük össze tudásunkat.

Az őszi idővel előjövő betegségek miatt a mérkőzésre éppen megvoltunk 5+1-en, így csere nélkül vártuk ezt a fontos mérkőzést, hiszen a Jakabszállás is készült ellenünk, szerettek volna minket megverni, ám ők is csak 1 főt tudtak felmutatni a cserepadon.


A mérkőzést az alábbi felállás szerint kezdtük el:

Nadrai - Tóth, Bíró -Fodor - Dömötör, Szakállas

A kezdés után egy ideig egymással, illetve elsősorban a körülményekkel ismerkedtek a csapatok, a vizes fű olykor okozott meglepetést mindkét fél játékosainak.

Szerencsére mi alkalmazkodtunk hamarabb a nem mindennapi állapotokhoz, és egyre több helyzetet alakítottunk ki, amiből egyet aztán sikerült is értékesíteni.

Ezt a félidő végéig még 5-ször tettük meg, aminek köszönhetően 6-0-val sikerült fordulni. 
A félidei góllövők Dömötör S. (3), Bíró I, Fodor F,Tóth S.


A második félidőben folytatódott az elsőben is látott játék, talán annyiban volt más a két játékrész, hogy több helyzet adódott a vendég csapat játékosai előtt is, amit azonban nem sikerült gólra váltaniuk, pedig sokszor nagyobb helyzeteik voltak, mint nekünk.

A második feles góllövői: Dömötör S.(3)-szép volt Döme, Szakállas G. (2)


A másik mérkőzésen az eddig veretlen Shanghai Casino gárdája és a kezdésnél beszoruló Ördögök csapata volt a két mérkőző fél.

A mérkőzés a Mono-Pool Team pályán lett lejátszva, mivel az Ördögök késve tudtak csak megjelenni a mérkőzésen, így a második félidőt a sötét miatt már nem lehetett volna a Vasutas SK. pályáján lejátszani.

És milyen szép a foci...

Az eddig csak szenvedő Ördögök - talán épp a villanyfénynek köszönhetően - feltámadtak hamvaikból és óriási verést mértek - az idő közben újra eleredő eső mellett - a Sanghai Casino csapatára.

Már a félidőben 4 gól volt a különbség, és bár a második félidőt 3-2-re a Sanghai nyerte, mégis 6-3 lett a vége, úgy mint az első mérkőzésük, csak most fordított felállásban.

A góllövők:

Hekkel 3, Baranyi 2, Szabó - Ördögök
Rosta, Bartucz, Csányi - Sanghai Casino


Végszóként csak két dolgot említenék meg, mindkettő a csapatok hozzáállását dicséri:

1: minden csapat vállalta, sőt egyeseknél nem is volt kérdés, hogy a szakadó eső ellenére a mérkőzéseket le kell játszani-ellenben más bajnokság mérkőzéseivel

2: a két mérkőzésen egyetlen egy SZÁNDÉKOS, vagy DURVA szabálytalanság sem történt az irreális körümények ellenére sem, a csapatok végig partnerek voltak egymással és a játékvezetővel egyaránt, amiért TISZTELET ÉS KÖSZÖNET illeti meg őket.

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 101981
Hónap: 2704
Nap: 103