Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A bajnokság második napja

2008.09.04

Szeptember harmadik napján került lejátszásra a bajnokság első fordulójának 3. mérkőzése, ahol a két mérkőző csapat a Kaptár, illetve a Stressz csapatai voltak. A két csapat közül az olvasóknak az utóbbi lehet ismerős, hiszen amellett, hogy sokszor játszunk ellenük, elég jó viszonyban is van a két társaság egymással.

A Kaptár még viszonylag ismeretlen csapatocska, fiatal játékosok alkotják, majd elválik, hogy mire lesznek képesek. Információim szerint a két csapat még nem játszott egymással, így "történelmi" mérkőzés előtt álltak a csapatok.

Egyik fél sem a legjobb csapatával állt ki, mindkét helyen voltak hiányzók, de a Stressz csapatának voltak cseréi, és a nagyobb rutin is mellettük szólt, azaz inkább számítottak esélyesebbnek.


Előzetes várakozásunk be is jött, hiszen már az első félidőben eldőlt a mérkőzés sorsa. Hat gólos előnnyel fordulni a második félidőre minden álmoskönyv szerint jót jelent, amit nemcsak megtartott a Stressz, hanem még növelte is azt, igaz csak egy góllal, de természetesen ez is elég volt ahhoz, hogy győztesen hagyják el a pályát.

A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy kiállítás még most sem történt, a játékosok abszolút partnernek bizonyulnak a korrekt játékot illetően.


A végeredmény:

Sressz - Kaptár 7-0

A győztes csapat góllövői:

Holler Nándor(3), Vincze István, Ernyes László, Karsai Imre, Sinkó Lajos

Természetesen ennyire sima nem volt a mérkőzés, de hasonlatosan a hétfői Tardy - Jakabszállás mérkőzéshez ismét megmutatkozott, hogy az nyerhet és nyer is mérkőzést, aki a helyzeteit belövi.

További érdekesség, hogy ismét elég nagy gólok születtek. Elég csak Acsi félfordulásból eleresztett löketét említeni, vagy pedig Ernyes Laci távoli szabadrúgását kiemelni.

A további menetrend a nyitólapon tekinthető meg, és remélhetőleg jövő héten a sorsolás is fel fog kerülni a honlapra.

Addig is c'la vie.

 

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 97974
Hónap: 1554
Nap: 58