Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 4. fordulóból még elmaradt 3 mérkőzés összefoglalója

2008.09.30

A 2008. 09. 26-ai fordulóban 3 mérkőzésre került sor, amiből kettő igazi rangadónak minősült, részben a táblázaton elfoglalt pozíciók miatt, részben a két csapat tudása, játékosállománya miatt.

Menjünk kronológiai sorrendben, tehát kezdjük a 16:30-kor kezdődő Mono-Pool Team - Ördögök mérkőzéssel a sort.


A mérkőzés előtt szomorúan tapasztaltuk, hogy Szaki sérülteten tudott csak eljönni, és bár megpróbált játszani, a fájdalom erősebbnek bizonyult, így úgy tűnt, hogy emberhátrányban kell végig játszanunk a mérkőzést, de szerencsére a végére Kanyó Jani befutott, így sikerült egyenlő létszámmal elkezdeni a meccset.

És ha már Kanyó Jani. A jelenlévő játékosok (Nadrai Laci, Tóth Sanyi, Bíró Imi, Fodor Ferike, Döme) miatt Janinak a csatársorban kellett játszania, de ő remekül megoldotta ezt a feladatot, 2 remekbe szabott gólt szerzett, főleg a második fért volna oda bármelyik komolyabb bajnokság góljai közé.

Mellette még Jimmy (egy bődületes szabadrúgás góllal), illetve Döme volt eredményes egy szép találattal.


A félidő tehát 4-0-volt, de jött a második ahol...

... ahol mégjobban érvényesült az akaratunk, és bár kaptunk 2 gólt (először kapituláltunk a bajnokság során), rúgtunk helyette 5-öt, amiből talán Döme két utolsó (8. és 9. gólunk) volt szenzációs. Cselsorozat volt mind a kettő, de olyanok, hogy jópár játékos megirigyelhette volna azt, majd egyszer a hosszú alsóban, másodszor pedig a rövid felsőben kötött ki a labda.

Ezzel véget is ért a mérkőzés, amelyen magabiztos győzelmet arattunk, még így tartalékosan is.

Mono-Pool - Ördögök 9-2

góllövők: Döme (4), Kanyó Jani (3), Jimmy (2), illetve Hekkel (2)


A fentebb említett mérkőzés volt a presztízs találkozók közül az, ahol nem a pillanatnyi helyezés miatt volt rangadó a mérkőzés.

Jöjjön tehát a 17:30-as mérkőzés, ahol az akkori 3-ik és 4-ik helyezett játszott egymással.

Ez a két csapat a Stressz és Sanghai Casino csapata volt, és igazán jó mérkőzésre volt kilátás, amiben nem is csalódtunk.

A Stressz hozzánk hasonlóan szintén nehezen tudott kiállni, annyi különbséggel, hogy ők tényleg csak 4+1-ben bírták elkezdeni a mérkőzést.

Ez meg is látszott a teljesítményükön, hiszen bár jól tartották magukat a Sanghai futós csapatával szemben egyre többet hibáztak, így ellenfelük 3-0-ra is vezetett már  a második félidőben.

Ám egyszercsak kiegészült a Stressz, megérkezett Páll Miki és a hátrányt elkezdték ledolgozni.

Márcsak 5 perc volt hátra, amikor is 3-2-re módosult az állás és megcsillant a remény az egyenlítésre, ne adj isten a győzelem megszerzésére is.
És láss csodát, nemcsak az egyenlítés sikerült, hanem a győztes gólt is megszerezték, így egy előzetesen már elvesztett mérkőzést hoztak vissza a  sírból.

Stressz - Sanghai Casino 4-3

góllövők: Holler Roland (3), Páll Miklós illetve Póth László (2), Réczi László


A nap utolsó mérkőzésén - 18:30-as kezdéssel - a Titánok és a Kaptár csapatai léptek pályára. Előzetes várakozások szerint az új igazolásokkal megerősödött Titánok csapata tűnt a mérkőzés esélyesének.

Bár meg is nyerték a villanyfényben rendezett találkozót, de a szerényebb játéktudást képviselő Kaptár csapata egészen jól tartotta magát, látszik rajtuk a fejlődés, egyre jobban és eredményesebben játszanak.

Bár most nem nyertek (7-3 lett a Titánoknak), de azért ez a rossz sorozat biztosan megszakad egyszer.

Titánok - Kaptár 7-3

góllövők: Tóth Tibor (4), Suciu Viorel (2), Seres János illetve Uring József (2), Fődi

 

 

 

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 3
Összes: 103757
Hónap: 2594
Nap: 100