Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2 mérkőzéssel megkezdődött a 6. forduló

2008.10.08

A játéknap az elég sok indulatot hozó Panel Team - Tardy mérkőzéssel indult. A két csapatot a 3 hely mellett mindössze 3 pont választotta el egymástól, és egy esetleges Panel győzelemmel a Tardy nyakán lettek volna.


A mérkőzést azonban - vagy természetesen? - a Tardy kezdte jobban és rövid időn belül gólt szereztek. Erre még az első félidőben egy nem mindennapi góllal válaszolt a Panel Team, azonban a félidőt mégis a Tardy zárta előnnyel.

A második félidőben egy picit felcsapatak az indulatok, főleg a fiatalabb játékosoknál, így a Panel Teamből Vata Zsoltot és Kővágó Tamást is 3-3 percre küldte ki a bíró. A jegyzőkönyv szerint Kővágó Tamás viszont tovább folytatta a reklamálást, így őt végleges kiállítással sújtotta a bíró, a döntő bizottság pedig egy mérkőzéstől eltiltotta. A Tardy csapatától Koncz Józsefet állították ki.


Panel Team - Tardy 2-5

góllövők: Rácz Péter, Surányi Tibor ill. Iványi Zsolt (2), Iványi Sándor, Magony János, Oroszi Mihály


A nap másik mérkőzésén mi léptünk pályára a Kaptár csapata ellen. Mivel az első találkozott az utolsóval, ezért ez a tipikus "országos egyes" mérkőzés a totón.

Aztán...

... majdnem sikerült kikapnunk. A mérkőzést villanyfény mellett játszottuk le, ami nem igazán feküdt a csapatnak, rengeteg volt a pontatlan labda, és egy picit talán "álmosan" is játszottunk.

Az más kérdés, hogy a Kaptár pedig úgy ment, mintha vért ittak volna, ami természetes, hiszen az első pontjuk, pontjaik lettek volna ezek, és rögtön a listavezetővel szemben.

A mérkőzésről:

Már az első támadásunkból gólt szerezhettünk volna, de ez nem történt meg, ellenben a Kaptárral, akiknek ez sikerült. Szerencsére gyorsan egyenlítettünk, de egy jogos 7 méterest követően ismét vezetéshez jutott a Kaptár.

Ezt is sikerült kiegyenlíteni, majd a lefújás előtt pár pillanattal végre a vezetést is megszereztük.


A második félidőben egy óriási bombagóllal sikerült "magabiztosabbá" tenni az előnyt, bár ezt már előtte is megtehettük volna, ha a mi javunkra is megítélt 7-est belőjük.

Kaptár - Mono-Pool Team 2-4

góllövők: Varga Ákos (2) ill. Dömötör Sándor, Bíró Imre, Fodor Ferenc, Kanyó János

 

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 101981
Hónap: 2704
Nap: 104