Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Variens nyári tornájáról

2008.07.30

A Variens első nyáron megrendezett tornáját szervezte meg július utolsó hétvégéjén. Az előzetes időjárásjelentések szerint szép idő volt kilátásban a torna idejére, viszont szomorúan láttuk, hogy az előző napról átmentődött a rossz időjárás, így esőben kezdődött el a 6 csapatos torna.

 

A tornán az alábbi csapatok vettek részt:

Bulls, Csongrád, Titi Művek, Stressz, Mono-Pool Team, Variens

A sorsolás után a következő csoportok alakultak ki:

"A" csoport: Variens, Stressz, Csongrád

"B" csoport: Bulls, Titi Művek, Mono-Pool

A csoportunkból az első mérkőzést a Bulls és a fülöpjakabi csapat vívta, melynek eredménye 1-0-ás Bulls győzelem lett.

Rögtön ezután mi léptünk pályára az első mérkőzés győztesével. Mivel elég presztízs mérkőzésről volt szó, illetve a legutóbbi - gátéri tornán - eléggé leégtünk, így nagy elánnal vetettük magunkat a mérkőzésbe.

A mérkőzés során rengeteg helyzetünk volt, de az első félidőben gólképtelenek maradtunk, ellenben a Bulls-szal, amely egy szerencsés szituációt követően a kapuba talált. Így 1 gólos hátrányban voltunk a félidőben.

A második 15 perc sem úgy kezdődött, ahogy azt mi szerettük volna, hiszen az első támadásukból újabb gólt szerzett a Bulls, bár az enyhén elkerülhető lett volna, elég potyaízű gól volt.

Ekkor senki nem gondolta volna, hogy sikerül jó eredményt elérni ezen a mérkőzésen, de az előző tornával ellentétben most annyira kijött minden, hogy a sok kihagyott helyzet ellenére is a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést.

Először Szaki volt eredményes, és ettől a góltól csak még jobban felpörögtünk, majd az elől ragadó Kanyó Jani is betalált, így már is 2-2 volt az eredmény.

2 perccel a vége előtt pedig a győztes gólt is sikerült megszerezni, a gólt az egész tornán fantasztikusan játszó Fodor Ferike szerezte.

Ezzel nagy lépést tettünk a csoport megnyerése felé, hiszen egy esetleges döntetlennel már elérhettük volna azt, hogy egyből a legjobb 4 közé kerüljünk, ami plusz egy meccs pihenőt jelentett nekünk.

Szerencsére úgy álltunk ahhoz a mérkőzéshez is, hogy meg akarjuk nyerni, és az első félidőben el is dőlt a meccs, hiszen először Döme rúgott egy nagy gólt, majd ellenfelünk segített, így megnyugtató, 2-0-val fordultunk a második játékrészre.

A folytatás úgy alakult, ahogy az első abbamaradt, újabb gólt szereztünk Szaki révén. Ezután az ellenfelünk is szerzett egy gólt, de ez csak arra volt elég, hogy még jobban felpörögjünk, és ismét szereztünk egy gólt. A végén még ellenfelünk is betalált, a vége így 4-2 lett.


Ezzel vége lett a csoport küzdelmeknek, jöhetett az elődöntő.

A sorsolás szerint a Bulls csapata ellen kellett volna újból játszanunk. Ennek ellenére mégis a Csongráddal csaptunk össze az elődöntőben, a szervezők szerették volna elérni, hogy minnél változatosabb legyen a torna.

Ez is elég érdekes mérkőzés volt, mert igazából csak mi támadtunk, ellenfelünk egyetlen taktikája az volt, hogy ne kapjanak gólt, így kihúzva a 7-esekig, ott meg lesz ami lesz.

Ez a taktika azonban nem jött be, alig telt el pár perc, és máris a hálóban táncolt a labda. A gólszerző ismét Szaki volt.

Ezután pedig csak az volt a kérdés, hogy hány gólt szerzünk még, illetve hogy ellenfelünknek sikerül-e egyáltalán ez a bravúr.

A válaszok a következők: mi még rúgtunk négyet, így 5-nél megálltunk, de sajnos ellenfelünk is szerzett egyet, azaz magabiztos - és mindemellett szép és eredményes - játékkal jutottunk a döntőbe.


A DÖNTŐ:

A fináléban azzal a Variens-sel csaptunk össze, amely csapatot a legutóbbi találkozásunk alkalmával 6-2-re sikerült megverni.

Most azért ismét egy jó csapatot sikerült összeszedniük a kapustól a csatár posztig, plusz a bíró is nagyon jó ismerősük volt. Ehhez még hozzá kell tenni azt is, hogy eddig találkozásaink alkalmával rendes játékidőt tekintve még sohasem győztek le minket, így fűtötte őket a bizonyítási vágy.

A mérkőzést olyan jól kezdtük, hogy szinte az első támadásaink egyikéből, illetve az azt követő sarokrúgásból sikerült gólt szereznünk. Akik olvasták a korábbi bejegyzéseket, azok könnyen kitalálhatják, hogy kik voltak a főszereplők ennél a gólnál. Aki beadta, az Szaki, míg aki berúgta az Tóth Sanyi volt, azaz 1-0-ára mi vezettünk.

Ez az eredmény meg is maradt a félidő végéig, bár egy kis odafigyeléssel simán szerezhettünk volna még 1-2 gólt.

A második felesben aztán Szaki is felíratkozott a góllövők közé, 2-0-ra alakítva így az állást. A félidő közepe felé a Variens egy óriási kapushibából szépíteni tudott, így az mérkőzés vége felé mindent egy lapra feltéve támadtak, amivel óriási területünk nyílt a kontrákra.

2 perccel a vége előtt aztán meg is szereztük a 3. mindent eldöntő gólt, Fodor Ferike révén, majd egy perc múlva egy kísértetiesen hasonló szituációból Szaki is gólt szerzett, azaz ismét felül múltuk a Variens gárdáját, most 4-1 arányban.


A nyáron már ez volt a második tornagyőzelemünk, és sikerült feledtetni a 2 héttel korábbi gátéri kudarcot.

A végeredmény tehát:

1: MONO-POOL TEAM
2: VARIENS
3: BULLS
4: CSONGRÁD
5: STRESSZ
6: TITI MŰVEK

A csapat a legutóbbi tornagyőzelemhez - Barátok Kupa, Szabadszállás - hasonlóan ismét két különdíjat zsebelt be. Az egyiket Szakállas Gabi kapta, mint a torna gólkirálya (7-szer volt eredményes), míg a legjobb kapus címet nem kis meglepetésre szintén nekünk osztották ki. A torna legjobb játékosa a 4 gólig jutó Nemcsok Imre (Variens) lett.

ReklámCsere - reklámozza ingyen weboldalát!


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

no azért na

(Lac, 2008.09.03 14:23)

Na Döme!
Először is nem vagyok büszke. Másodszor a kapcsolatrendszer mindennél többet jelent. Harmadszor meg...igazából semmi, csak meg akarom köszönni, hogy mellettem állsz ebben a nehéz időben:)
na szeva

Nem lennék büszke:)

(Döme, 2008.09.03 14:02)

Lacika! Én nem verném magam azok után amilyen potyákat megettél! Én csönbe maradnák a helyedben! Szerintem örülj a kupának meg hogy drasztikusan nagy hibát követtek el a szervezők a kupák kiosztásával kapcsolatosan!:):)

Nem baj:)

(Lac, 2008.08.21 14:22)

Tudod Döme, csak a legnagyobbak képesek ilyenre. Szar teljesítménnyel is a legjobbak lenni...
Van még mit tanulnod...:P

"Az a baj"

(Döme, 2008.08.20 19:08)

Az a baj h csak a kapusunk nem érdemelte meg a legjobb kapus címet!:):):)

 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 97974
Hónap: 1554
Nap: 58